Az elmúlt hetekben tisztázódott a háztartási méretű naperőművek elszámolásának kérdése, miután megjelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben.
Ennek értelmében a szeptember 7-ig beadott igények és legkésőbb 2026. januárig üzembe helyezett rendszerek esetén garantálja a magyar állam az éves szaldó elszámolást, akik csak eztán fognak ilyen fejlesztésbe, azok havi szaldó, vagy bruttó elszámolással tervezhetnek.
Az új helyzet tisztább, de alaposabb és körültekintőbb tervezést igényel, hívta fel a figyelmet Németh Miklós, a Z-SOLAR vezérigazgatója. Sokan fordulnak olyan kérdésekkel a céghez, hogy így bővítenék a meglévő rendszereket. Ezt meg lehet tenni, de okosan kell dönteni ahhoz, hogy az éves szaldó elszámolás lehetősége megmaradjon. Sokkal körültekintőbben és alaposabban kell tervezni, de még így is ki fog tolódni a megtérülési idő és így nagyobb a hiba lehetősége.
Meglévő rendszer bővítése
Kétféle lehetőség áll az ügyfelek rendelkezésére: az egyik, amikor csak napelem paneleket kell feltenni a meglévőkhöz. Ez a leggyorsabb és olcsóbb, valamint viszonylag kis beruházás. Ennek egyik oka az is, hogy a napelemek ára mélypontjára zuhant és egyébként is olcsóak.
– Ha jól építették meg a napelemes rendszert, akkor ezt könnyű kivitelezni, és még engedélyeztetni sem kell. Ugyanis, aki most ad be engedélyezési igényt, kiesik az éves szaldó elszámolásból, tehát nagyobb invertert, vagy más paraméterekkel rendelkezőt nem lehet feltenni új engedély kikérése nélkül, jegyezte meg Németh Miklós.
De még annak sincs minden veszve aki olcsó invertert választott, de most bővíteni szeretne és az inverter nem képes rá, mert nincs annyi bemenet vagy munkapont rajta, netán már nem is létezik hozzá olyan platform, amivel lehet bővíteni. Ebben az esetben típus azonos inverterre lehet cserélni, amit csak az Eonnak kell bejelenteni, ez nem befolyásolja az éves szaldót. A beruházás végösszegét viszont igen, ugyanis az inverter ára a komplett rendszer 20 százalékát teszi ki.
Azt is megtehetjük, hogy hibrid invertert építünk be a rendszerünkbe, de mindezt úgy kell tervezni, hogy a végén a teljesítmény nem növekedhet.
Fűtés elektrifikálása
Ahol van már meglévő villanytöbblet, ott lehet a fűtés elektrifikálásában is gondolkodni, amellyel a fosszilis fűtés kiváltható.
Legegyszerűbb egy levegő-levegő hőszivattyú, amely tulajdonképpen egy fűtős inverteres klíma. Viszont, ha fűtésre szeretnénk használni egy ilyen klímát, érdemes azt jól körüljárni, hogy alkalmas -e erre a készülék. – Egy olcsóbb, de egyszerűbb klíma is tud fűteni, de nem lesz meg a komfort és nem lesz energiatakarékos úgy, mint egy komolyabb gép, ami direkt erre a célra van optimalizálva.
Télen a kültéri egység kondenzálódik, gyakori probléma, hogy a kondenzvizet nem megfelelően viszik el a géptől, amely azt eredményezi, hogy a készülék nem működik megfelelően. Ez abban az esetben fordul elő, ha túl magasan van a kinti egység, ha hosszú és vékony csövön vezetik el a vizet, amely nagy hidegben könnyen megfagy. Ez jellemző hiba, amikor fűteni szeretne a klímával az ügyfél, célszerű földhöz közel tenni a kültéri egységet, jegyezte meg Németh Miklós.
A hőszivattyúk beszerzése olyan volumenű beruházás, hogy célszerű egy komoly energetikai fejlesztéssel felújítással kezdeni ezek beépítését, emlékeztetett a szakértő. Az egész beruházás szíve és lelke ugyanis a villamos csatlakozás, ezért fontos, hogy legyen megfelelő teljesítmény legyen a villanyóránál.
Havi szaldóval sincs minden veszve
Éves szaldó elszámolás híján, havi szaldó vagy bruttós elszámolás vár azokra az ügyfelekre, akiknek szeptember 7-ig még nem volt meg a beadott igényük. Nekik napelemmel támogatott elektromos fűtésre kvázi nincs rentábilis megoldásuk, mivel az energia vételi ára annyira nyomott, hogy nem éri meg. Nagyobb rendszert nem érdemes feltenni, hogy majd később fűt vele.
A H-tarifás órák most fognak még nagyobb teret nyerni, támogatott áron csak a téli időszakban megy rajt áram, ami a rezsicsökkentett áram fele, aki villamos fűtésben gondolkodik az csak ebbe az irányba tud elmenni, de itt csak a hőszivattyús elven működő hőtermelők jöhetnek szóba.
Az infrapanel és az elektromos, vagy infra padlófűtés nem működhet róla.
Emellé kell végiggondolni, hogy ki milyen fogyasztót használ otthon, – akinek nyáron van viszonylag nagyobb fogyasztása, egy medencéje, egy pezsgőfürdő, amit nyáron fűteni kell és olyankor használják többet, vagy elektromos autóval jár rendszeresen és azt otthon tölti – annak opció a napelem, de várhatóan a korábbiaknál jóval kisebb rendszerek fognak épülni. – A lakossági ügyfeleknél a fűtés vitte el a fogyasztás felét, ebből az lesz, hogy fele akkora vagy még kisebb rendszerek épülnek, amelyek a főzést, a világítást, a hűtést és autótöltést fogják ellátni, de ha valaki fűteni akar vele, akkor már a H-tarifás óra lesz a jó irány. De ez most már egy jóval komolyabb gazdasági számítást kíván, mint korábban.
Céges ügyfelek
A nagyvállalatok számára az 50 kw feletti erőművek telepítése egyre nagyobb hangsúlyt kap, osztotta meg tapasztalatait a Z-Solar ügyvezetője. Mint mondta: térnek vissza az olyan ügyfelek, akik eddig kivártak. – Sokan Gyármentő program pályázati elbírálását, valamint szerződést várnak, ez a nagyvállalati napelempiacot megrepesztette, léteznek nagyon jó úgynevezett ppa-s, vagyis a hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodások. Ilyen esetben az önerő befizetése után havidíjas energiaalapú elszámolást köt a vállalkozás egy finanszírozóval, kvázi egy harmadik féllel. Így a jelenlegi energiaár felére tud a következő akár 10 évre leszerződni. Ezt a megoldást még kevesen választják, de Németh Miklós szerint hamarosan előtérbe kerülnek az ilyen konstrukciók. Főleg, ha a Gyármentő program pénzeiről is kiderül, mi lesz a sorsuk, hiszen vélhetően akik idáig vártak, valószínűleg ebbe fognak beleugrani. Ráadásul az is az ilyen megoldások terjedését generálja, hogy sok olyan cég van, amely előírja a beszállítóinak, hogy legyen napelem az üzemén.
A piacot hajtja az is, hogy most rendkívül olcsók a napelemek. – Most lehet jó szerződést kötni, de ennek előkészítése egy rendkívül hosszú folyamat. Nekünk ez a fő profilunk ebbe az irányba megyünk, akár a pályázatírás, akár a ppa konstrukció kulcsrakész átadásáig kézen fogva tudjuk kísérni az ügyfelet, húzta alá Németh Miklós.
Elérhetőség:
Pusztán Márk
[email protected]
+36 70 319 1006
Forrás: www.sonline.hu, www.teol.hu