A megjelent ÁTK pályázatnak köszönhetően nagyon sok gazdának lesz lehetősége
támogatást igényelni, többek között például naperőmű fejlesztésre is.
Mindkét pályázat célja az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozása építési
tevékenységekkel (pl. napelem telepítés) és az állattartáshoz szükséges eszközök, gépek,
technológiák bevezetésével. Ezek mellett további kiemelt cél a járványos állatbetegségek
megjelenési kockázatának csökkentése is.
A pályázatok között nem sok különbség van, a régóta várt ÁTK az Állattartó telepek
fejlesztésének támogatása pályázat az (KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24),
amelyben jóval nagyobb összegű támogatást lehet igényelni. Ezzel egy időben nyílik majd
meg az Állattartó telepek megújításának támogatása pályázat is (KAP-RD01a-RD01c-
RD01d-RD01e-2-24), így összesen akár 1300 állattartó telep is támogatásban
részesülhet.
A várva várt Állattartó telepek fejlesztésének támogatása pályázat keretében
igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 200 millió Ft – 5 milliárd Ft. A
támogatási intenzitás: 50-80%. Előleg is igényelhető a támogatási összeg 25%-áig, de
legfeljebb 500 millió forintig. A pályázat keretösszege 150 milliárd Ft.
Az Állattartó telepek megújításának támogatása pályázat keretösszege 50 milliárd Ft.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 30 millió Ft – 200 millió Ft. A
támogatási intenzitás: 50-80% Előleg is igényelhető a támogatási összeg 25%-áig, de
legfeljebb 50 millió forintig.
Építkezésre, gépekre, naperőmű rendszerre is
igényelhető a támogatás
A pályázatban több célterületre igényelhető támogatás, a legfontosabb, hogy most is
széleskörű a támogatható állatfajok listája. Támogathatók a baromfiféléktől a lóféléken
át a csincsilla állatfajokig szinte minden.
Az önállóan támogatható tevékenységek közül az egyik legfontosabb az állattartó telepek
általános korszerűsítése, ezen belül az építéssel járó állattartási technológia
kialakítása, illetve támogatható az építéssel nem járó, állattartáshoz kapcsolódó
eszközök és gépek beszerzése is.
A zöld beruházásokra is jelentős keret van
Természetesen idén is támogathatók az energiahatékonyság javítására vonatkozó
tevékenységek, mint a szigetelés, hőtechnikai adottságok javítása, fűtési, hűtési és
használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, világítás korszerűsítése, illetve az új,
energiatakarékos technológiák kiépítése – és persze nem utolsó sorban a megújuló
energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
Arra viszont fontos figyelni, hogy az energiafelhasználás csökkentését célzó
tevékenységek esetében legalább 10% fajlagos energiahatékonysági javulást kell
teljesíteni.
Fentiek mellett támogathatók az ammónia-kibocsátás csökkentését elősegítő
fejlesztések, korszerűsítések, eszköz- és gépbeszerzések, de akár projekt-előkészítések
és mérnöki feladatok, de immateriális beruházások is.
Sok gazdának lesz esélye a támogatásra
Mindkét pályázatban azok a mezőgazdasági termelők pályázhatnak, akik a
támogatási kérelem benyújtását megelőző (vagy amennyiben erre vonatkozóan nem
rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző) teljes lezárt üzleti évben legalább 10 000 euró
STÉ üzemmérettel rendelkeznek, illetve az adott évben az árbevételük legalább 40%-a
mezőgazdasági tevékenységből származott.
A két pályázat szinte párhuzamosan fut majd egymás
mellett!
Az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása pályázat keretében a támogatási
kérelmek benyújtására 2024. október 15. napjától van lehetőség az alábbiak szerint
meghatározott benyújtási szakaszokban:
benyújtási szakasz: 2024. október 15. – 2024. október 28.
benyújtási szakasz: 2024. október 29. – 2024. november 11.
benyújtási szakasz: 2025. május 6. – 2025. május 19.
benyújtási szakasz: 2025. május 20. – 2025. június 2.
Az Állattartó telepek megújításának támogatása pályázat keretében pedig a
támogatási kérelmek benyújtására 2024. szeptember 17. napjától van lehetőség az
alábbiak szerint meghatározott benyújtási szakaszokban:
benyújtási szakasz: 2024. szeptember 17. – 2024. szeptember 30.
benyújtási szakasz: 2024. október 1. – 2024. október 14.
benyújtási szakasz: 2025. március 18. – 2025. március 31.
benyújtási szakasz: 2025. április 1. – 2025. április 14.
Bővebb információ és részletek az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása (KAP-
RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-1-24) pályázatról itt , az Állattartó telepek megújításának
támogatása (KAP-RD01a-RD01c-RD01d-RD01e-2-24) pályázatról pedig itt olvasható.
Bár a benyújtási szakasz kezdetéig még bőven van idő, azért a felkészülést érdemes már
ma megkezdeni.
ZÖLD BERUHÁZÁS A Z-SOLAR CSAPATÁVAL
Készen állsz arra, hogy kihasználd az állami támogatások és pályázatok nyújtotta
lehetőségeket?
Ha vállalkozásod értékét zöld beruházásokkal szeretnéd növelni, akkor vedd fel velünk a
kapcsolatot és szakértőink segítenek a tervezéstől a naperőműved készre jelentéséig
mindenben.
Z-solar | A megbízható partner!