Egy napelemes rendszer telepítésénél körültekintőnek és előrelátónak kell lenni. Ám azt csak a jövőbe látók tudják megjósolni, hogy milyen változtatások várhatók az energia visszatermeléssel kapcsolatosan. Ezért érdemes a napelemes rendszereket minél leleményesebben kiépíteni. A jelenlegi szabályozás egyelőre nem engedi széles körben a hálózatra történő visszatermelést.

Márciusban született meg a szabályozás, amely alapján szeptember-október körül megtörténhet, hogy a lakosság a napelemek által végzett többlet energiát visszatölthetik a hálózatra oly módon, hogy a szolgáltató ugyanannyi egységnyi energiát nyújt cserébe, ha arra szükség van, mint amennyit a tulajdonos a napelem segítségével visszatermelhet a hálózatra az úgy nevezett éves szaldós elszámolásnál.

– A bruttós elszámolásnál más a helyzet. A hálózatra feltöltött egységnyi többlet energiát a töredékéért, vagyis jóval alacsonyabb áron veszi meg a szolgáltató, mint amennyiért a lakosság vásárolja tőle. A szaldós elszámolásnál ez másképpen működik, egységnyi energiáért egységnyi energiát kapunk vissza – Németh Miklós, a Z-SOLAR vezérigazgatója. Arra hívta fel a figyelmet, hogy el kell gondolkodni azon, hogy a bruttós elszámolás esetén egy akkumulátorral lehet javítani a helyzeten. „Villanyórán belül” tartja az energiát. Ez azonban csak hibrid inverterekkel működik. A hibrid inverter akkumulátorba is tud termelni úgy, hogy az akkumulátorból is enged kivenni. Drágább a sima inverternél, ám több lehetőséget nyújt – mondta Z-SOLAR vezérigazgatója. Azt javasolta, hogy egyelőre célszerű várni az energia tárolókkal, amíg az elszámolási rendszer végleges nem lesz. Addig nincs értelme belefektetni.

– Mindig olyan invertert javasolunk, amire majd csak rá kell csatlakoztatni az akkumulátort. Igaz, ezek költsége 5-10 százalékkal megemelheti a rendszer telepítésének költségeit, ám ha nem lesz szaldós elszámolás, csak a bruttós, érdemes lesz csatlakoztatni egy akkumulátort – mondta Németh Miklós. A szakemberek szerint az inverterek között is érdemes a minőséget keresni, azt a fajtát, amelyik lehetőséget nyújt az esetleges későbbi igények kielégítésére és ez mellett szervizelhető is.

– Egyelőre a várakozás idejét éljük, ám érdemes a hibrid invertert választani, mert ha elmegy váratlanul az áram, átmenetileg lehet szükség áramot nyerni belőle, vagyis back up üzemmódba kapcsolni, például hűtőszekrényt rákapcsolni. Persze, ez az üzemmód folyamatosan nem tartható – mondta Németh Miklós, aki szerint az iparban nagyobb jelentősége van az energiatárolónak.

– 50 Kilowatt fölött csak visszatermelés mentes erőművet lehet építtetni, ami az önfogyasztás csökkentését szolgálja. Míg a sima háztartás napelem rendszere nem tilt le, az ilyen erőmű leszabályoz túltermelés esetén, így veszteség keletkezik. Egy jól méretezett erőműnél a veszteség nem lehet több 15 százaléknál. Körültekintő méretezés és tervezés szükséges, ennek megállapításához. Akkumulátor segítségével ez a veszteség akár 10%-al is csökkenthető.

Például, ha termelne a napelem és nem működik fogyasztó, ami elhasználja az energiát, leszabályoznak az inverterek, és kvázi „elfűtik” a felesleget.– mondta Németh Miklós. A Z-SOLAR is jelen volt a közelmúltban megrendezett müncheni Intersolar Expo-n.

– A jelenlévő kiállítókmintegy harmada akkumulátorokkal, energiatárolási lehetőségekkel mutatkozott be. Egyelőre nehéz lenne letenni a voksot egy-egy gyártó mellett, mert még nincs tapasztalat. A Z-SOLAR is arra törekszik, hogy megtalálja a legjobb terméket, a legjobb beszállítót, a legjobb megoldást az ügyfelek számára. Tudjuk, hogy egy akkumulátort nem lehet csak úgy oda tenni. Ezért fontos, hogy megfelelő tapasztalattal rendelkező céget bízzunk meg a rendszer tervezésével és telepítésével. Egy jólméretezett akkumulátor segítéségével a korábban említett termelési veszteség akár 10%-al is csökkenthető.

– hívta fel a figyelmet a Z-SOLAR vezérigazgatója.

Elérhetőség:
Pusztán Márk
 [email protected]
 +36 70 319 1006

Forrás: www.sonline.hu